Behind the scenes: szitanyomtatás

2026. március 8.

Sokáig kerestem azt a technikát, ami frappánsan meg tudja idézni a neonreklámok éjszakai ragyogását, és persze önmagában is esztétikus. A szitanyomtatás több szempontból is tökéletes választásnak bizonyult. Egyrészt a személyes kötődés miatt: még az egyetemi éveim alatt ki tudtam próbálni ezt a technikát, így tisztában voltam a benne rejlő lehetőségekkel. Másrészt pedig szép analógia van a LED és a neonreklámok fénye, illetve a digitális nyomtatás és a szitanyomtatás eredménye között.

(Bal oldalt: a felső lila színű a levilágított tábla, jobb oldalt: szárad az első pink réteg, erre kerül még a világítós réteg, ami tompítja a pink színt)

De mi is a szitanyomtatás?

A szitanyomtatás egy sík felületekre alkalmazott nyomdai eljárás. Lényege, hogy a festék egy finom szövésű hálón (a „szitán”) keresztül jut a papírra, textilre vagy más hordozóra. A háló bizonyos részei zártak, más részei nyitottak – így a festék csak ott tud átmenni, ahol a minta “lyukakat” hagy a szitán.

Régebben a nem nyomó felületeket kézzel zárták le (például viasszal vagy lakkal). Ma a szitát többnyire fényérzékeny emulzióval vonják be, majd a mintát 1:1-es filmről fénnyel ráexponálják. Előhívás után vízzel kimossák a nem megkeményedett részeket, és a kialakult nyitott felületeken át tud a festék a hordozóra kerülni.

Rövid történeti háttér

A technika gyökerei Ázsiáig nyúlnak vissza: a szitán keresztüli nyomtatás felismerhető formában Kínában, a Szong-dinasztia idején (i. sz. 960–1279) jelent meg, majd más országokban, például Japánban is elterjedt. Korai változatában a formát fakeretre feszített haj- vagy selyemszál-háló és kivágott sablon adta, amellyel főként textilekre készítettek kisebb példányszámú nyomatokat.

(Bi Sheng nyomtatási eljárásának művészi rekonstrukciója, jobbra: szitanyomtatás Andy Warhol műtermében)

Európában a módszer a 18. század végén bukkant fel, de igazán a 19. században, a textiliparban erősödött meg (a lyoni selyemipar különösen sokat használta). A 20. század elején a nyomdászok fotokémiai anyagokkal kísérleteztek, ami megalapozta a modern, emulziós–exponálásos szitaelőkészítést. A 20. század közepétől a szerigráfia nemcsak ipari eljárás, hanem a grafikusok és képzőművészek kedvelt sokszorosító technikája is lett.

Vissza a Cső plakátokhoz

A kis történeti kitekintés után térjünk vissza a Cső plakátokhoz. A sötétben világító hatás feladta a leckét: sok pigmentet kellett kipróbálni, míg megtaláltuk azt ami nem túl erőszakos zöld színű, mégis kellő erősséggel világít. Így lett egy Amerikából beszerezhető festék a befutó, a Speedball Night Glow vált be, ha bárki is keres ilyesmit, belinkeltem.