Neonreklámok grafikus szemmel

 Ez a blogbejegyzés a 2026. szeptember 11-i MOME Grafika Esten elhangzott előadásom módosított, rövidített változata.

Az egész neonreklám-rajongásom onnan indult, hogy amikor megláttam ezeket a régi szimbólumokat és feliratokat, elsősorban jól megtervezett logókat, igényes tipográfiát és olyan vizuális megoldásokat láttam bennük, amelyek kiállták az idő próbáját.

Fotó: Válogatás figurális neonreklámokból, Zsótér László képei

Fotó: dohányboltok neonjai az 1970-es években, Zsótér László felvételein szembeállítva a Nemzeti Dohányboltok mai arculatával

Leegyszerűsítve tehát ezek a neonok sokszor azért működtek ennyire jól, mert már eleve erős grafikai alapokra épültek. A neonreklámok gyakran meglévő logók és szimbólumok formáit vették át, amelyeket tehetséges magyar tervezők készítettek.

Abban az időben az alkalmazott grafikai munkákat sok esetben grafikusművészek és festők végezték, így a magas szintű rajzkészség és vizuális kultúra eleve biztosította az igényes végeredményt.

A hetvenes években a marketingstratégia még nem igazán létezett a mai értelemben, egyes márkák mégis meglepően következetesen használták ugyanazokat a vizuális elemeket különböző felületeken.

Az Orion az egyik kedvenc logóm, Bottlik József munkája. Ez egy kicsit kilóg a sorból, hiszen a logót még 1925-ben tervezte. Három stilizált arc látható benne, és egy televíziókat, illetve rádiókat gyártó márka számára készült. Csodás plakátok születtek hozzá, és neonként is zseniálisan működött.

A szocializmus időszakában a márkák logóiként gyakran használtak játékos, barátságos figurákat.

Ilyen például Lottó Ottó, a Totó-Lottó, vagyis az állami szerencsejáték kabalafigurája, Macskássy János munkája. Ugyanez a karakter megjelent plakátokon, televíziós reklámokban – Kabos Gyula szelvényekkel borított kabátja különösen zseniális –, és természetesen neonreklámokon is.

A Csemege a delikát termékeket is áruló élelmiszerüzlet-lánc logója volt. A tipografikus kosárforma gyönyörűen átültethető volt neoncsövekre. A logó Pál Gábor munkája.

Az Omnia egy kávémárka volt, amelynek logóján egy kávébabszerű karakter szerepelt, Lengyel Sándor munkája. A figura a csomagolásokon és az üzletek belső tereiben is megjelent. Különösen ötletes részlet, hogy míg a normál verzión a figura egy piros csésze ikont tart, a koffeinmentes változaton viszont egy piros szív ikon van.

A Patyolat mosodai szolgáltatást nyújtott, és mivel maga a szó is makulátlan tisztaságot, fehérséget idéz, a fehér hattyú tökéletes szimbólum volt hozzá. A logó Bambera Klára munkája.

Az erős grafikai alapokon túl természetesen a neonok kivitelezésén is sok ember dolgozott. Az egyik jelentős gyártó a Neonberendezéseket Gyártó Vállalat volt, amelyről [itt] írtam korábban részletesebben – a linken egy különösen jó fotósorozat is megnézhető.

Egy neonreklámon összehangoltan dolgoztak rajzolók, üvegművesek, bádogosok és villanyszerelők. Emellett egy építészekből, mérnökökből és grafikusokból álló neonbizottság is véleményezte a terveket, és döntött arról, hogy megfelelő minőségű-e az adott reklám.

A logók és szimbólumok mellett természetesen rengeteg felirat is ellepte a városok utcáit. Tipográfiai szempontból ezeket nagyjából két kategóriába lehet sorolni: kézírást imitáló, folyóírásos feliratokra, illetve nyomtatott betűformákból építkező megoldásokra.

A kézírásos stílus volt az egyik leggyakoribb. Rengeteg dinamikus, gyönyörűen megírt neonfelirat világított az utcákon, bár megjelenésükkor sokan kritizálták őket.

A kézírást utánzó feliratok hirtelen elterjedése valóban szokatlan lehetett, de mai szemmel kissé túlzónak tűnnek azok az aggodalmak, amelyek szerint miattuk a gyerekek nem tanulnak majd meg rendesen írni és olvasni. Mások pedig egyszerűen úgy gondolták, hogy ezek a feliratok rontják a városképet.

Fotó: válogatás szépen megtervezett ligatúrákból, Fortepan

Fotó: válogatás kézírást imitáló neonfeliratokból, Fortepan

Bár én természetesen nem értek egyet ezekkel az aggályokkal, azért összegyűjtöttem néhány kevésbé sikerült példát is.

A Papír Írószer felirat kezdő P betűje például inkább C-nek tűnik, így inkább „Csapír Írószernek” olvasható. A Sikk felirat minden, csak nem sikkes. A Mézes Mackó Espresso betűközei nem igazán szerencsések, mégis szerethető a végeredmény. A Szalon S betűje meglehetősen döcögős, a mellette lévő feliratot pedig csak többszöri nekifutásra sikerült elolvasnom (Ádám, Éva). A Szántód rév akár „Szántód tér” is lehetne, a Látszerész feliratban pedig az s és z felső szárának összekötése nem éppen a legelegánsabb megoldás.

A magyar feliratok egyik különleges részlete a hungarumlaut, vagyis az Ő és Ű betűk kettős ékezetének megoldása. Ezeket az apró formákat üvegcsőből meglehetősen nehéz meghajlítani, ezért különböző trükkökkel oldották meg a feladatot az üvegművesek.

A Kesztyű feliratnál például az ékezet egyetlen darabból készült, míg a Női fodrász esetében az egész karakter egyetlen üvegcsőből áll. A Műhímző ékezetei fekvő nyolcasra vagy végtelenjelre hasonlítanak, így a végeredmény inkább „mühimzö”. A Petőfi könyvesbolt feliratán kétféle megoldást is láthatunk, a kedvencem pedig a Női cipő, ahol egészen egyedi forma született: kicsit furcsa, de éppen ettől szerethető.

Fotó: válogatás hungarumlautot tartalmazó neonfeliratokból, Fortepan

A FÜRDŐ (amit mi újítottunk fel, itt tudtok olvasni róla) felirat esetében az ékezetek és a betű szára közötti részt egyszerűen lefestették. Ez közelről jól látható, az utcáról nézve viszont tökéletesen olvasható maradt a szó – anélkül, hogy a járókelő észrevenné ezt a kis „csalást”.

A nyomtatott betűs feliratokra is hoztam néhány példát.

A Kristály büfé betűtípusát máig nem sikerült megfejtenem – nekem kicsit olyan, mintha valamilyen „indiános” karakterű font szeretne lenni –, míg a Kávé–Tea esetében jól érzékelhető, hogy a tervező valamiféle ázsiai hatást szeretett volna elérni.

Más esetekben éppen a technológiai korlátok teremtettek különleges formákat. A Kézimunka feliratnál például minden egyes betű egyetlen üvegcsőből készült. Az oldalnézeti képen látható, milyen érdekes formát kapott emiatt a K és az E.

Jellemző megoldás volt még a „sraffozás” is: ilyenkor nem egyetlen üvegcsővel rajzolták meg a teljes betűformát, hanem több párhuzamos, egyenes csődarabot helyeztek egymás mellé. Ez valószínűleg a világítás erejét is növelte.

Fotó: válogatás a "sraffozásos" neonreklámokból, Fortepan és neonvadaszat.blogspot

Bár ez a fajta neon nagyon látványos, minél több különálló csőszakaszból áll egy reklám, annál nagyobb az esélye annak is, hogy valamelyik meghibásodik – ami sajnos jellemző probléma volt. 

 

Ha van olyan felirat vagy logó, amit hiányolsz a válogatásból, küldd el nyugodtan – szívesen bővítem a gyűjtést.